bankok Öt százalék alatti lakáscélú hitelkamatokat, TIP-funkciót és a Széchenyi-kártya digitalizációját várja el bankoktól Nagy Márton Találkozott Nagy Márton a Bankszövetséggel, ahol egyből négy kéréssel fordult a hazai bankokhoz.
kereskedelem Ilyen használt autókat lehet venni félmillió forint alatt Heteken belül elkelnek a korosabb járművek is.
árvíz Katasztrófaturisták nehezítik az árvízi védekezést - közel a tetőzéshez a Duna Nagybajcsnál Pénteken reggel Komáromnál, este Esztergomban tetőzik az ár.
útépítés Útépítés: átadták a soltvadkerti elkerülő út első szakaszát – fotók A közel kilenc kilométer hosszúságú, Soltvadkertet elkerülő útból 4,8 kilométert adtak át a forgalomnak csütörtök délelőtt. Járdi Roland
bírság Bóka János: Magyarország nem fizeti ki a napi egymillió eurós bírságot Bóka szerint a bírságot el kell törölni. Bóka szerint a bírságot el kell törölni.
árvíz Árvíz: az utolsó pillanatban már késő biztosítást kötni Érdemes biztosításunkat naprakészen tartani. Érdemes biztosításunkat naprakészen tartani.
fogyasztóvédelem Nagy Márton: egyenlő viszonyokat kell teremteni Cél a hazai fogyasztók, a magyar családok és kkv-k védelme. Videó Cél a hazai fogyasztók, a magyar családok és kkv-k védelme. Videó
árvíz Elárasztotta a Duna a véneki nyaralókat, megközelíthetetlenek az ingatlanok A helyiek szerint 80-100 centit is emelkedhetett a víz csak egy nap alatt.
Ebben a városban már indul is a fűtésszezon Ahol még nem igénylik, a közös képviselő által aláírt dokumentum birtokában kikapcsolható a fűtés.
Még küzdenek a lángokkal a szolnoki telepen – videó Ezerötszáz bálát és ezer tonna papírhulladékot érint a tűz. Videó
okostelefon Digitális állampolgárság program: kiderült, mi van, ha elvész a mobiltelefon az összes adattalVideó
közlekedés Nem véletlenül nő az új e-autók száma kimagasló mértékben Magyarországon Több mint másfélszeresére nőtt az új e-autók száma hazánkban.
szerencsejáték Maffiózók és eszkortlányok a pesti éjszakában: leszámol a tévhitekkel a nagy kaszinókutatás A kaszinókkal kapcsolatban sok az előítélet, többen is az alvilági alakok szórakozásának tartják.
kötvények A Covid visszalő: lejár a járványkötvény, és az EU belemerül az adósságba Visszatérőben a rossz álom: Európa adóssághegyre telepszik.
lakossági értékpapír Állampapírból kevesebbet, több pénzt a profikhoz – így fektet be nyáron a lakosság
Németország Megrángathatják a forintot a jövő héten Mozgalmas hét elé nézünk, ami a magyar fizetőeszközre is rányomhatja a bélyegét.
Equilor Befektetési Zrt. Az amerikai választások mozgatják a tőkepiacot, a forintot viszont nem kell félteni
antibiotikum rezisztencia Antibiotikum-rezisztencia: bakteriofágokkal küzdenek ellene Debrecenben Európában 400 ezer embert betegítenek meg szuperbaktériumok.
telekommunikáció A Yettel lemérte, hét-nyolc perc alatt lehet valakiből előfizető – ezt mondja a cég a mobilozás iskolai korlátozásáról
minimálbér Minimálbér 2025: körvonalazódik a megállapodás, megpecsételődhet a garantált bérminimum sorsa
öltözködés A pandémia elmúlt, az öltözködés maradt a kényelemnél – de hova tűnt a férfiak nyakkendője?
16:08 bankok Öt százalék alatti lakáscélú hitelkamatokat, TIP-funkciót és a Széchenyi-kártya digitalizációját várja el bankoktól Nagy Márton
13:46 árvíz Katasztrófaturisták nehezítik az árvízi védekezést - közel a tetőzéshez a Duna Nagybajcsnál
11:42 szerencsejáték Maffiózók és eszkortlányok a pesti éjszakában: leszámol a tévhitekkel a nagy kaszinókutatás
16:28 zöldségtermelés A paprika és a paradicsom is megszenvedte a forróságot – az uniós szabályok sem segítettek
15:22 minimálbér Minimálbér 2025: fontos kérdések dőltek el a mai fórumon, egyelőre marad a garantált bérminimum
14:36 bírság Lecsap az unió Magyarországra: 80 milliárd forintot vesz el hazánktól a bevándorlási politika miatt
Bruttó VG PODCAST24 perc GDP Robusztus lehet a fogyasztás növekedése 2025-benTörök ZoltánRaiffeisen Bank vezető elemzője
Óperencia VG PODCAST9 perc attrakció Harry Styles után újabb világsztár jön a budapesti Madame Tussauds viaszmúzeumbaÓhidi Zsuzsannaa Madame Tussauds Budapest operatív igazgatója
Bruttó VG PODCAST29 perc Németország Mi vár Magyarországra, ha a német gazdaság bajai egyáltalán nem oldódnak meg?Regős GáborGránit Alapkezelő, vezető közgazdász
Szeptember 6.péntek 22:21 Barlangfürdő Sikerült megfékezni a Miskolctapolcai Barlangfürdőben felcsapó hatalmas lángokatVideó VG Extra
Szeptember 6.péntek 21:39 idegenforgalom Nem ürül ki a Balaton: erős szeptemberre számítanak a szolgáltatókVideó Gazsó Rita Magyar gazdaság
Szeptember 6.péntek 19:14 kormányrendelet Mobiltelefon-rendelet: a szakértők állítják, partnerré kell tenni a diákokat Gazsó Rita Magyar gazdaság
Szeptember 6.péntek 19:04 Kötcse Orbán Viktor zárt ajtók mögött: a miniszterelnök beszédével megkezdődik a politikai ősz – ez várhat ránk Hecker Flórián Magyar gazdaság
Szeptember 6.péntek 18:30 köznevelés Épphogy elkezdődött a tanév, máris itt az őszi érettségi – ezek a legfontosabb tudnivalók az első félévre G. R. Magyar gazdaság
Szeptember 6.péntek 18:02 CRRC ZELC Magyarországon lenne a kínai vonatgyártás európai központjaVideó VG Magyar gazdaság
Szeptember 6.péntek 17:51 futball Magyarország legújabb stadionja: két helyszín jöhet szóba K. B. G. Sportgazdaság
Szeptember 6.péntek 17:25 munkaidő Szieszta: mennyire életszerű itthon? – sorra vettük a lehetőségeket Sándor Tünde Magyar gazdaság
Szeptember 6.péntek 17:19 Nagy Márton Kiderült, mire költheti a kínai hitel egy részét a kormány – a magyar vidék járhat jól VG Magyar gazdaság
Szeptember 6.péntek 15:07 magyar gazdaság Robusztus növekedést vár a magyar gazdaságtól a Moody's VG Magyar gazdaság
Szeptember 6.péntek 12:48 keleti nyitás Kínai légikikötőt építenének a ferihegyi repülőtéren VG Magyar gazdaság
Szeptember 6.péntek 11:58 magyar gazdaság Még nincs túl a nehezén a magyar ipar, de vannak apró pozitívumok VG Magyar gazdaság