bkk Megérkezett és nemsokára munkába áll az első CAF-villamos Budapesten A próbafutások teljesítése után állhat utasforgalomba.
kereset A magyar miniszterelnök kijelentette: célunk az egymillió forintos átlagbér A kormányfő szerint lehetséges, de meg kell állapodni.
külpiac Ettől beteg a magyar ipar – megszólalt a minisztérium Az élelmiszeripar és a gyógyszergyártás közben jól teljesít.
ksh Továbbra sem látszik a fény az alagút végén: siralmasan teljesít a magyar ipar Még mindig tart a magyar ipar vesszőfutása, augusztusban közel 10 százalékkal esett vissza a gyártás volumene. Járdi Roland
dinamikus fejlődés Magánoktatás: folyamatos és erős igénynövekedés várható Van, ahol 1,5, míg máshol 9 millió forint az éves tandíj. Van, ahol 1,5, míg máshol 9 millió forint az éves tandíj.
államkassza Valósággal úszik a pénzben a kormány, ez mentheti meg az idei államadósság-csökkentési terveket A költségvetési hiánycél tartása már nehezebb kérdés, de nem reménytelen a helyzet. A költségvetési hiánycél tartása már nehezebb kérdés, de nem reménytelen a helyzet.
ingatlan Kevés az eladó garázs, egy autó ára is rámehet pár év alatt a parkolásra Budapesten és vidéken hasonlóak a bérleti díjak és a vételárak is. Budapesten és vidéken hasonlóak a bérleti díjak és a vételárak is.
technológiai fejlesztés Magyarországon először használt, világszintű csúcstechnológiával épül az új tesztpálya Zalaegerszegen Európai gyártó cégek használják majd az új pályát.
Nettó fizetések: Budapest egy medencehosszal vezet, de két komoly kihívója is akadt a vármegyék között Budapesten a legmagasabb, 512 ezer forint az átlagkereset, ugyanakkor a főváros a bérek növekedésében közel sincs az élmezőnyhöz.
Megbénulhat a salgótarjáni tömegközlekedés – senki sem működtetné az autóbuszokat A salgótarjáni közgyűlés egyhangúlag döntött.
elismerés A Világbank a legjobban teljesítő országok közé sorolta Magyarországot Volt olyan kategória, amiben hazánk a legjobb pontszámot érte el.
napenergia Több mint háromezer család épített támogatással napelemes rendszert Az eddig megítélt forrásmennyiség tizedét közelítik az átutalt összegek a Napenergia Plusz Programban. Videó
befektetés Állampapír: most kell megrohanni az értékesítési pontokat, mielőtt megvágják a kamatokat Októbertől mérséklik a kamatokat.
Németország Megrángathatják a forintot a jövő héten Mozgalmas hét elé nézünk, ami a magyar fizetőeszközre is rányomhatja a bélyegét.
forint árfolyam Átszakította a 400-as lélektani határt a forint, másfél éve nem volt ennyire gyenge a devizánk
hulladékudvar Mobil hulladékgyűjtő flották járják hamarosan az országot Ahol kell, heti 48 óránál is hosszabb lesz a nyitva tartás.
pénzforgalom „Olyan fejlődésen mehet át egy év alatt az új, hazai fizetési ökoszisztéma, amekkorához a bankkártyáknak még egy évtized kellett”
05:52 államkassza Valósággal úszik a pénzben a kormány, ez mentheti meg az idei államadósság-csökkentési terveket
16:35 kiskereskedelem Az uniós bíróság egyszer már kimondta, hogy rendben van a kiskereskedelmi különadó
13:36 Spar Szintet lépett a Spar bosszúja a kormány ellen: eljárást indított Brüsszel a kiskeradó miatt
12:39 felsőoktatás Trópusi fertőzések kutatása: késik az uniós pénz, de a Debreceni Egyetemnek van megoldása
21:00 technológiai fejlesztés Magyarországon először használt, világszintű csúcstechnológiával épül az új tesztpálya Zalaegerszegen
17:20 magyar gazdaság Orbán Viktor gazdasági akcióterve: a növekedés a tét – ezek az ütőkártyák a kormány kezében
felsőoktatás Trópusi fertőzések kutatása: késik az uniós pénz, de a Debreceni Egyetemnek van megoldása
Bruttó VG PODCAST28 perc munkaerőpiac Az erőltetett minimálbér-emelés szüntetheti meg a garantált bérminimumotPerlusz Lászlóa Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára
Bruttó VG PODCAST24 perc GDP Robusztus lehet a fogyasztás növekedése 2025-benTörök ZoltánRaiffeisen Bank vezető elemzője
Óperencia VG PODCAST9 perc attrakció Harry Styles után újabb világsztár jön a budapesti Madame Tussauds viaszmúzeumbaÓhidi Zsuzsannaa Madame Tussauds Budapest operatív igazgatója
Július 14.péntek 9:25 hazai csemegekukorica Itt egy zöldségféle, amivel megéri foglalkozni, és közel száz százaléka külföldre kerül VG Magyar gazdaság
Július 14.péntek 8:30 áruházlánc Az inflációt fél százalékkal csökkenthette eddig az árfigyelő Dénes Zoltán Magyar gazdaság
Július 14.péntek 8:13 Szallas hu Megjelentek az árengedmények a Balatonnál, nőtt az egyéjszakás foglalások száma Sándor Tünde Turizmus
Július 14.péntek 8:02 felszámolási eljárás Fontos mérföldkő a Dunaferr és a Liberty házassága, de rengeteg a teendő – interjú Járdi Roland Magyar gazdaság
Július 14.péntek 7:41 nyugdíj Kiderült, milyen esetben kell visszafizetni a nyugdíjat az államnak VG Magyar gazdaság
Július 14.péntek 7:37 Orbán Viktor Orbán Viktor a NATO-csúcsról: a többség nem vállalta a harmadik világháború kockázatát Járdi Roland Magyar gazdaság
Július 13.csütörtök 22:44 magyar közlöny Hivatalos: Magyarországnak lett egy új minisztériuma Hecker Flórián Magyar gazdaság
Július 13.csütörtök 21:58 Nagy Márton Nagy Márton eldöntötte, melyik napokon nem kell dolgozni jövőre Hecker Flórián Magyar gazdaság
Július 13.csütörtök 19:02 szerződés Elillant a támogatott hitelek iránti kereslet Barát Mihály Tamás Magyar gazdaság
Július 13.csütörtök 17:19 SZTNH Gyógyszerhamisítás elleni összefogás indult Magyarországon VG/MTI Magyar gazdaság
Július 13.csütörtök 16:02 mobilapplikáció A K&H új generációs mobilbankot indít Tóth Balázs Magyar gazdaság