bkk Megérkezett és nemsokára munkába áll az első CAF-villamos Budapesten A próbafutások teljesítése után állhat utasforgalomba.
kereset A magyar miniszterelnök kijelentette: célunk az egymillió forintos átlagbér A kormányfő szerint lehetséges, de meg kell állapodni.
külpiac Ettől beteg a magyar ipar – megszólalt a minisztérium Az élelmiszeripar és a gyógyszergyártás közben jól teljesít.
ksh Továbbra sem látszik a fény az alagút végén: siralmasan teljesít a magyar ipar Még mindig tart a magyar ipar vesszőfutása, augusztusban közel 10 százalékkal esett vissza a gyártás volumene. Járdi Roland
dinamikus fejlődés Magánoktatás: folyamatos és erős igénynövekedés várható Van, ahol 1,5, míg máshol 9 millió forint az éves tandíj. Van, ahol 1,5, míg máshol 9 millió forint az éves tandíj.
államkassza Valósággal úszik a pénzben a kormány, ez mentheti meg az idei államadósság-csökkentési terveket A költségvetési hiánycél tartása már nehezebb kérdés, de nem reménytelen a helyzet. A költségvetési hiánycél tartása már nehezebb kérdés, de nem reménytelen a helyzet.
ingatlan Kevés az eladó garázs, egy autó ára is rámehet pár év alatt a parkolásra Budapesten és vidéken hasonlóak a bérleti díjak és a vételárak is. Budapesten és vidéken hasonlóak a bérleti díjak és a vételárak is.
technológiai fejlesztés Magyarországon először használt, világszintű csúcstechnológiával épül az új tesztpálya Zalaegerszegen Európai gyártó cégek használják majd az új pályát.
Nettó fizetések: Budapest egy medencehosszal vezet, de két komoly kihívója is akadt a vármegyék között Budapesten a legmagasabb, 512 ezer forint az átlagkereset, ugyanakkor a főváros a bérek növekedésében közel sincs az élmezőnyhöz.
Megbénulhat a salgótarjáni tömegközlekedés – senki sem működtetné az autóbuszokat A salgótarjáni közgyűlés egyhangúlag döntött.
elismerés A Világbank a legjobban teljesítő országok közé sorolta Magyarországot Volt olyan kategória, amiben hazánk a legjobb pontszámot érte el.
napenergia Több mint háromezer család épített támogatással napelemes rendszert Az eddig megítélt forrásmennyiség tizedét közelítik az átutalt összegek a Napenergia Plusz Programban. Videó
befektetés Állampapír: most kell megrohanni az értékesítési pontokat, mielőtt megvágják a kamatokat Októbertől mérséklik a kamatokat.
Németország Megrángathatják a forintot a jövő héten Mozgalmas hét elé nézünk, ami a magyar fizetőeszközre is rányomhatja a bélyegét.
forint árfolyam Átszakította a 400-as lélektani határt a forint, másfél éve nem volt ennyire gyenge a devizánk
hulladékudvar Mobil hulladékgyűjtő flották járják hamarosan az országot Ahol kell, heti 48 óránál is hosszabb lesz a nyitva tartás.
pénzforgalom „Olyan fejlődésen mehet át egy év alatt az új, hazai fizetési ökoszisztéma, amekkorához a bankkártyáknak még egy évtized kellett”
05:52 államkassza Valósággal úszik a pénzben a kormány, ez mentheti meg az idei államadósság-csökkentési terveket
16:35 kiskereskedelem Az uniós bíróság egyszer már kimondta, hogy rendben van a kiskereskedelmi különadó
13:36 Spar Szintet lépett a Spar bosszúja a kormány ellen: eljárást indított Brüsszel a kiskeradó miatt
12:39 felsőoktatás Trópusi fertőzések kutatása: késik az uniós pénz, de a Debreceni Egyetemnek van megoldása
21:00 technológiai fejlesztés Magyarországon először használt, világszintű csúcstechnológiával épül az új tesztpálya Zalaegerszegen
17:20 magyar gazdaság Orbán Viktor gazdasági akcióterve: a növekedés a tét – ezek az ütőkártyák a kormány kezében
felsőoktatás Trópusi fertőzések kutatása: késik az uniós pénz, de a Debreceni Egyetemnek van megoldása
Bruttó VG PODCAST28 perc munkaerőpiac Az erőltetett minimálbér-emelés szüntetheti meg a garantált bérminimumotPerlusz Lászlóa Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára
Bruttó VG PODCAST24 perc GDP Robusztus lehet a fogyasztás növekedése 2025-benTörök ZoltánRaiffeisen Bank vezető elemzője
Óperencia VG PODCAST9 perc attrakció Harry Styles után újabb világsztár jön a budapesti Madame Tussauds viaszmúzeumbaÓhidi Zsuzsannaa Madame Tussauds Budapest operatív igazgatója
Július 15.szombat 17:00 repülőjegy Drága a repülőjegy, de nem csökken a kereslet – VG PodcastVideó Sándor Tünde Turizmus
Július 15.szombat 10:29 ágazat Több mint egymillió forintot lehet keresni ezzel a szakmával Magyarországon Járdi Roland Magyar gazdaság
Július 15.szombat 8:02 megfizetés Ingyenes, gyors és egyszerű segítség – A békéltetőtestületek gyakorlott szakértőkből állnak Horváth Éva Magyar gazdaság
Július 14.péntek 18:46 barométerindex Elillant a cégek bizalma, a kkv-k nem tudják, mikor lesz jobb a helyzet Tóth Balázs Magyar gazdaság
Július 14.péntek 18:20 betéti portfólió Nagyon fogy a pénz a lakossági számlákról Barát Mihály Tamás Magyar gazdaság
Július 14.péntek 18:11 utód Itt az ideje a vállalkozóknál a generációváltásnak Horváth Éva Magyar gazdaság
Július 14.péntek 15:34 árfigyelő rendszer GVH: az árfigyelő a tejtermékek árának az összehasonlíthatóságát is biztosítja VG Magyar gazdaság
Július 14.péntek 12:17 építési törvény Megközelíthetetlen külföldi építési zónák alakulnak ki Magyarországon Sándor Tünde Ingatlan
Július 14.péntek 11:20 Nemzeti Természetvédelmi Alapterv Negyvenmillió forint értékben kapnak támogatást a környezetvédelmi civil szervezetek K. R. Magyar gazdaság
Július 14.péntek 10:05 Essősy Zsombor A szakértő kritikája: a magyar vállalkozások hozzászoktak a jóléthez, az olcsó hitelekhez és elkényelmesedtek Nagy Péter Magyar gazdaság