viharkár Brutális károkat okoztak Magyarországon is a szeptemberi viharok Nyolcezer kárbejelentés érkezett a szeptemberi viharok után.
Polgár Judit Polgár Judit és Polgár Zsuzsa is rangos díjat kapott a Nemzetközi Sakkszövetségtől Díjazta a FIDE Polgár Juditot és Polgár Zsuzsát. Lengyel Gabriella
lottó Ötöslottó: álomösszegért játszhatunk a héten 5,5 milliárd a tét a héten az Ötöslottón. 5,5 milliárd a tét a héten az Ötöslottón.
árvíz Ursula von der Leyen 10 milliárd eurót ígér az árvíz okozta károk enyhítésére A rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket követelnek meg – indokolta meg Ursula von der Leyen azt, hogy miért a kohéziós alapból származó összegeket akar az árvíz okozta károk enyhítésére fordítani. A rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket követelnek meg – indokolta meg Ursula von der Leyen azt, hogy miért a kohéziós alapból származó összegeket akar az árvíz okozta károk enyhítésére fordítani.
FED Fed-döntés után: az első mentőövet megkapta Amerikából a magyar gazdaság, a többi már a választókon múlik Kevés olyan döntés van a nemzetközi környezetben, amelyet annyira várhattak idehaza elemzők, a kormány és a jegybank, mint a Fed szeptemberi kamatcsökkentését. Kevés olyan döntés van a nemzetközi környezetben, amelyet annyira várhattak idehaza elemzők, a kormány és a jegybank, mint a Fed szeptemberi kamatcsökkentését.
árvíz Elárasztotta a Duna a véneki nyaralókat, megközelíthetetlenek az ingatlanok A helyiek szerint 80-100 centit is emelkedhetett a víz csak egy nap alatt.
Ebben a városban már indul is a fűtésszezon Ahol még nem igénylik, a közös képviselő által aláírt dokumentum birtokában kikapcsolható a fűtés.
Még küzdenek a lángokkal a szolnoki telepen – videó Ezerötszáz bálát és ezer tonna papírhulladékot érint a tűz. Videó
okostelefon Digitális állampolgárság program: kiderült, mi van, ha elvész a mobiltelefon az összes adattalVideó
bankok Öt százalék alatti lakáscélú hitelkamatokat, TIP-funkciót és a Széchenyi-kártya digitalizációját várja el bankoktól Nagy Márton Találkozott Nagy Márton a Bankszövetséggel, ahol egyből négy kéréssel fordult a hazai bankokhoz.
kereskedelem Ilyen használt autókat lehet venni félmillió forint alatt Heteken belül elkelnek a korosabb járművek is.
kötvények A Covid visszalő: lejár a járványkötvény, és az EU belemerül az adósságba Visszatérőben a rossz álom: Európa adóssághegyre telepszik.
lakossági értékpapír Állampapírból kevesebbet, több pénzt a profikhoz – így fektet be nyáron a lakosság
Németország Megrángathatják a forintot a jövő héten Mozgalmas hét elé nézünk, ami a magyar fizetőeszközre is rányomhatja a bélyegét.
antibiotikum rezisztencia Antibiotikum-rezisztencia: bakteriofágokkal küzdenek ellene Debrecenben Európában 400 ezer embert betegítenek meg szuperbaktériumok.
telekommunikáció A Yettel lemérte, hét-nyolc perc alatt lehet valakiből előfizető – ezt mondja a cég a mobilozás iskolai korlátozásáról
minimálbér Minimálbér 2025: körvonalazódik a megállapodás, megpecsételődhet a garantált bérminimum sorsa
öltözködés A pandémia elmúlt, az öltözködés maradt a kényelemnél – de hova tűnt a férfiak nyakkendője?
08:31 Polgár Judit Polgár Judit és Polgár Zsuzsa is rangos díjat kapott a Nemzetközi Sakkszövetségtől
20:11 FED Fed-döntés után: az első mentőövet megkapta Amerikából a magyar gazdaság, a többi már a választókon múlik
16:08 bankok Öt százalék alatti lakáscélú hitelkamatokat, TIP-funkciót és a Széchenyi-kártya digitalizációját várja el bankoktól Nagy Márton
13:46 árvíz Katasztrófaturisták nehezítik az árvízi védekezést - közel a tetőzéshez a Duna Nagybajcsnál
11:42 szerencsejáték Maffiózók és eszkortlányok a pesti éjszakában: leszámol a tévhitekkel a nagy kaszinókutatás
Bruttó VG PODCAST24 perc GDP Robusztus lehet a fogyasztás növekedése 2025-benTörök ZoltánRaiffeisen Bank vezető elemzője
Óperencia VG PODCAST9 perc attrakció Harry Styles után újabb világsztár jön a budapesti Madame Tussauds viaszmúzeumbaÓhidi Zsuzsannaa Madame Tussauds Budapest operatív igazgatója
Bruttó VG PODCAST29 perc Németország Mi vár Magyarországra, ha a német gazdaság bajai egyáltalán nem oldódnak meg?Regős GáborGránit Alapkezelő, vezető közgazdász
Augusztus 22.csütörtök 16:57 MBH Index Vidéken szobakiadással már a diákévek alatt megtérülhet az ingatlanbefektetés VG Magyar gazdaság
Augusztus 22.csütörtök 16:03 Dürer Irodaház A minisztérium szerint bombaüzletet csináltak az irodaházak felvásárlásával VG Magyar gazdaság
Augusztus 22.csütörtök 15:23 minimálbér Nem ötven, hanem 140 ezer forinttal emelkedne a minimálbér három év alatt Járdi Roland Magyar gazdaság
Augusztus 22.csütörtök 12:01 tanévkezdés Jó hírt közölt a kormány: pénteken érkezik a családi pótlék és a GYES VG Magyar gazdaság
Augusztus 22.csütörtök 11:26 klímaváltozás WWF-MNB együttműködés: a természet helyreállításába fektet a jegybank VG Magyar gazdaság
Augusztus 22.csütörtök 11:15 NMHH Kiderült, hogy mennyit költünk tévére és internetre – de ebben nincsenek benne a streamingszolgáltatások VG/MTI Magyar gazdaság
Augusztus 22.csütörtök 10:58 esemény A magyar gazdaság lesz az idei Tranzit fesztivál fókuszában VG Magyar gazdaság
Augusztus 22.csütörtök 9:01 utasbiztosítás Járatkésések: egyre kevesebben terveznek repülni megfelelő védőháló nélkül Sándor Tünde Magyar gazdaság
Augusztus 22.csütörtök 8:30 visszaesés Nagyot koppant a padlón a hazai beruházási kedv VG Magyar gazdaság
Augusztus 21.szerda 19:53 győr Szijjártó Péter: az nem is kérdés, hogy Győr egy bezzegváros VG Magyar gazdaság
Augusztus 21.szerda 19:29 klímaváltozás Ne járjunk úgy, mint a tujákkal – az okoskert lehet a gyógyír a gondokra Belics Krisztina Magyar gazdaság