autóipar Kemény összecsapásra készülnek a szakszervezetek a Volkswagen vezetésével Ha a vállalat nem áll el a gyárbezárásokról és elbocsátásokról szóló tervétől, több tízezer sztrájkoló dolgozó léphet sztrájkba.
monarchia Sokkal többe kerül a brit királyi család, mint bevallják A monarchiaellenesek átszámolták a költségeket. Videó
nagy-britannia Bevándorlás: a britek megnehezítik a külföldiek munkavállalását Pontozásos rendszert vezetnek be a bevándorlás visszafogására.
államalapítás Történelmi döntés: új állam jön létre Európában, ezt kell róla tudni – térkép Ami most történik, az túlzás nélkül korszakos jelentőségű. A bejelentett tervek szerint megalakul egy új állam, ami muszlim vezetés alatt áll majd, ezzel pedig létrejön az iszlám Vatikán. Videó
AfD Kerékkötő vagy a nemzeti érdekek védője? Mire lehet elég az AfD ereje? Ugyan kormányra nem került, mégis a mérleg nyelve lesz a radikális párt. Videó
19:12 vagyonosodás Magyarország Kelet-Európa növekedési bajnoka az Allianz globális vagyonosodási ranglistáján
08:02 félvezetők A csipipar és a mesterséges intelligencia felé fordulnak a közel-keleti olajmonarchiák
argentína Elon Musk célba vette Argentínát A gazdasági válsággal küzdő latin-amerikai országban szívesen látják a külföldi befektetőket, míg a Teslának jól jöhet a lítium. Videó
vagyonosodás Magyarország Kelet-Európa növekedési bajnoka az Allianz globális vagyonosodási ranglistáján A növekedés ráadásul viszonylag egyenletes volt minden régióban, Ázsiában és Észak-Amerikában például egyaránt 8 százalék feletti volt a bővülés mérteke. Videó
megújuló energiaforrás Még elkerülhető a klímakatasztrófa a befolyásos ügynökség szerint Elérhető a megújuló energiakapacitás megháromszorozása az évtized végéig. Videó
Moody's A hitelminősítő figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy bukhat A Moody’s szerint a bevándorlással kapcsolatos társadalmi kihívások továbbra is fennmaradnak, a szigorúbb szabályozás növelheti a munkaerőköltségeket. Videó
Oeconomus Ezért érdeke Magyarországnak a gazdasági semlegesség – íme a konkrét előnyök A gazdasági semlegesség csökkenti az ország sebezhetőségét – állítja az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. Videó
Javier Milei A lakbérszabályozás eltörlése miatt virágzik az argentin ingatlanpiac Milei sokkterápiája elkezdett kifizetődni. Videó
Január 10.szerda 19:28 Románia Utcára vonultak a román gazdák és fuvarozók is – hatalmas dugókat okoznak a tiltakozó akciók VG/MTI Nemzetközi gazdaság
Január 10.szerda 19:06 munkanélküliség Világszerte megugrik idén a munkanélküliség M. Cs. Nemzetközi gazdaság
Január 10.szerda 18:01 energiaválság Múlt és jelen baklövései teszik próbára a német gazdaság szakítószilárdságátVideó Murányi Ernő Nemzetközi gazdaság
Január 10.szerda 17:58 Németország Németországtól vásárol rakétákat Szaúd-ArábiaVideó Hornyák Szabolcs Nemzetközi gazdaság
Január 10.szerda 17:23 Németország Omladozik a német építőipar és ez egész évben így maradhatVideó Németh Anita Nemzetközi gazdaság
Január 10.szerda 14:11 Németország Rekordot döntött a Kia SlovakiaVideó Sidó Zoltán Nemzetközi gazdaság
Január 10.szerda 12:39 Szuezi-csatorna Eddig volt nyugalom: kilőttek az európai gázárak a vörös-tengeri támadások miattVideó Nemzetközi gazdaság
Január 10.szerda 12:09 húszi Megtámadták a britek Diamond nevű rombolóját a jemeni húszik VG/MTI Nemzetközi gazdaság
Január 10.szerda 9:05 Világbank A Világbank szerint jó állapotban van a globális gazdaság, de a geopolitikai feszültségek tönkretehetnek mindent VG/MTI Nemzetközi gazdaság
Január 10.szerda 9:04 virtuális valóság Február elején robbant az Apple az új slágertermékkel Videó VG Nemzetközi gazdaság
Január 9.kedd 20:22 álláspiac Borús az álláspiac: a jelentkezők és a hirdetők is alábbhagytak az aktivitássalVideó Németh Anita Nemzetközi gazdaság
Január 9.kedd 19:41 bélrendszer Útközben is megállítható lehet a Parkinson-kór – vagy akár megelőzhetőVideó VG Nemzetközi gazdaság