autóipar Kemény összecsapásra készülnek a szakszervezetek a Volkswagen vezetésével Ha a vállalat nem áll el a gyárbezárásokról és elbocsátásokról szóló tervétől, több tízezer sztrájkoló dolgozó léphet sztrájkba.
monarchia Sokkal többe kerül a brit királyi család, mint bevallják A monarchiaellenesek átszámolták a költségeket. Videó
nagy-britannia Bevándorlás: a britek megnehezítik a külföldiek munkavállalását Pontozásos rendszert vezetnek be a bevándorlás visszafogására.
államalapítás Történelmi döntés: új állam jön létre Európában, ezt kell róla tudni – térkép Ami most történik, az túlzás nélkül korszakos jelentőségű. A bejelentett tervek szerint megalakul egy új állam, ami muszlim vezetés alatt áll majd, ezzel pedig létrejön az iszlám Vatikán. Videó
AfD Kerékkötő vagy a nemzeti érdekek védője? Mire lehet elég az AfD ereje? Ugyan kormányra nem került, mégis a mérleg nyelve lesz a radikális párt. Videó
19:12 vagyonosodás Magyarország Kelet-Európa növekedési bajnoka az Allianz globális vagyonosodási ranglistáján
08:02 félvezetők A csipipar és a mesterséges intelligencia felé fordulnak a közel-keleti olajmonarchiák
argentína Elon Musk célba vette Argentínát A gazdasági válsággal küzdő latin-amerikai országban szívesen látják a külföldi befektetőket, míg a Teslának jól jöhet a lítium. Videó
vagyonosodás Magyarország Kelet-Európa növekedési bajnoka az Allianz globális vagyonosodási ranglistáján A növekedés ráadásul viszonylag egyenletes volt minden régióban, Ázsiában és Észak-Amerikában például egyaránt 8 százalék feletti volt a bővülés mérteke. Videó
megújuló energiaforrás Még elkerülhető a klímakatasztrófa a befolyásos ügynökség szerint Elérhető a megújuló energiakapacitás megháromszorozása az évtized végéig. Videó
Moody's A hitelminősítő figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy bukhat A Moody’s szerint a bevándorlással kapcsolatos társadalmi kihívások továbbra is fennmaradnak, a szigorúbb szabályozás növelheti a munkaerőköltségeket. Videó
Oeconomus Ezért érdeke Magyarországnak a gazdasági semlegesség – íme a konkrét előnyök A gazdasági semlegesség csökkenti az ország sebezhetőségét – állítja az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. Videó
Javier Milei A lakbérszabályozás eltörlése miatt virágzik az argentin ingatlanpiac Milei sokkterápiája elkezdett kifizetődni. Videó
Január 9.kedd 18:51 közel-kelet A Big Tech is Szaúd-Arábiában terjeszkedik Hornyák Szabolcs Nemzetközi gazdaság
Január 9.kedd 18:39 termőföld Bevásárolt amerikai földbirtokból a kínai milliárdos M. Cs. Nemzetközi gazdaság
Január 9.kedd 17:03 Biden Zöldpofon: soha nem termelt ki annyi olajat Amerika, mint Joe Biden elnöksége alattVideó VG Nemzetközi gazdaság
Január 9.kedd 15:43 lengyel jegybank Ezúttal elmaradt a meglepetés, ismét a kamattartás mellett tette le a voksát a lengyel jegybank Mészáros Gergő Nemzetközi gazdaság
Január 9.kedd 15:29 gazdatüntetés Még mélyebbre taszítják az országos tüntetések és sztrájkok a német gazdaságotVideó Medgyesi Csilla Nemzetközi gazdaság
Január 9.kedd 15:23 OpenAI Az európai versenyhatóság rávetette magát a Microsoft OpenAI befektetésére VG/MTI Nemzetközi gazdaság
Január 9.kedd 14:09 Moody ’ s Investors Service Moody’s: robusztus makrogazdasági kilátások stabilizálják a régiótVideó Murányi Ernő Nemzetközi gazdaság
Január 9.kedd 13:10 Mario Draghi Nagy erőkkel keresik az Európai Tanács új elnökét - most éppen Mario Draghi neve röppent felVideó Németh Anita Nemzetközi gazdaság
Január 9.kedd 9:58 kutyahús Nem lesz többé kutyahús az étlapokon, döntött a dél-koreai kormány VG/MTI Nemzetközi gazdaság
Január 9.kedd 9:39 arany Továbbra is az Egyesült Államok birtokolja a legtöbb aranyat, Magyarország éllovas a régióbanVideó Hornyák Szabolcs Nemzetközi gazdaság
Január 9.kedd 8:24 Németország Folytatják tiltakozósorozatukat a német gazdák - egyre nagyobb bajban a német kormányVideó Dénes Zoltán Nemzetközi gazdaság