autóipar Kemény összecsapásra készülnek a szakszervezetek a Volkswagen vezetésével Ha a vállalat nem áll el a gyárbezárásokról és elbocsátásokról szóló tervétől, több tízezer sztrájkoló dolgozó léphet sztrájkba.
monarchia Sokkal többe kerül a brit királyi család, mint bevallják A monarchiaellenesek átszámolták a költségeket. Videó
nagy-britannia Bevándorlás: a britek megnehezítik a külföldiek munkavállalását Pontozásos rendszert vezetnek be a bevándorlás visszafogására.
államalapítás Történelmi döntés: új állam jön létre Európában, ezt kell róla tudni – térkép Ami most történik, az túlzás nélkül korszakos jelentőségű. A bejelentett tervek szerint megalakul egy új állam, ami muszlim vezetés alatt áll majd, ezzel pedig létrejön az iszlám Vatikán. Videó
AfD Kerékkötő vagy a nemzeti érdekek védője? Mire lehet elég az AfD ereje? Ugyan kormányra nem került, mégis a mérleg nyelve lesz a radikális párt. Videó
19:12 vagyonosodás Magyarország Kelet-Európa növekedési bajnoka az Allianz globális vagyonosodási ranglistáján
08:02 félvezetők A csipipar és a mesterséges intelligencia felé fordulnak a közel-keleti olajmonarchiák
argentína Elon Musk célba vette Argentínát A gazdasági válsággal küzdő latin-amerikai országban szívesen látják a külföldi befektetőket, míg a Teslának jól jöhet a lítium. Videó
vagyonosodás Magyarország Kelet-Európa növekedési bajnoka az Allianz globális vagyonosodási ranglistáján A növekedés ráadásul viszonylag egyenletes volt minden régióban, Ázsiában és Észak-Amerikában például egyaránt 8 százalék feletti volt a bővülés mérteke. Videó
megújuló energiaforrás Még elkerülhető a klímakatasztrófa a befolyásos ügynökség szerint Elérhető a megújuló energiakapacitás megháromszorozása az évtized végéig. Videó
Moody's A hitelminősítő figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy bukhat A Moody’s szerint a bevándorlással kapcsolatos társadalmi kihívások továbbra is fennmaradnak, a szigorúbb szabályozás növelheti a munkaerőköltségeket. Videó
Oeconomus Ezért érdeke Magyarországnak a gazdasági semlegesség – íme a konkrét előnyök A gazdasági semlegesség csökkenti az ország sebezhetőségét – állítja az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. Videó
Javier Milei A lakbérszabályozás eltörlése miatt virágzik az argentin ingatlanpiac Milei sokkterápiája elkezdett kifizetődni. Videó
Január 9.kedd 8:01 bányászati projekt Közel harminc év után idén elindulhat a világ legnagyobb bányászati projektjeVideó Hornyák Szabolcs Nemzetközi gazdaság
Január 9.kedd 5:56 európai hadiipar Most kiderül, mire képes Európa hadiipara az amerikaiak nélkül Dunai Péter Nemzetközi gazdaság
Január 8.hétfő 20:25 kutya Sorra válnak meg a kutyáiktól az amerikaiak, már nem bírják a rohamot menhelyekVideó Németh Anita Nemzetközi gazdaság
Január 8.hétfő 20:12 Csehország Európai Detroit jöhet létre – az elektromosautó-gyártás munkahelyek tízezreit veszélyezteti Csehországban és SzlovákiábanVideó Andor Attila Nemzetközi gazdaság
Január 8.hétfő 19:33 Szuezi-csatorna Kalózok a fedélzeten: megoldható-e fegyverrel a szuezi válság?Videó Nemes Tamás Nemzetközi gazdaság
Január 8.hétfő 18:28 Giorgia Meloni Meloni csekkjére ácsingóznak az olasz villanyautó-vásárlókVideó Kriván Bence Nemzetközi gazdaság
Január 8.hétfő 16:57 Németország A tartományi kormányfők is kiállnak a német gazdákért M. Cs. Nemzetközi gazdaság
Január 8.hétfő 14:08 Románia Új ügyvezető igazgatót neveztek ki a Mol Románia élére VG/MTI Pénz- és tőkepiac
Január 8.hétfő 13:42 európai autóipar Az autószállító hajók hiánya mentheti meg az európai járműipart – egyelőre Kosztolányi Bálint Nemzetközi gazdaság
Január 8.hétfő 13:16 Robert Habeck Leállt egy Volkswagen-gyár a német agrártiltakozás miattVideó M. Cs. Nemzetközi gazdaság
Január 8.hétfő 12:25 elnökség Nyugaton kitört a nyilatkozatháború, itthon nyugalomra intenek Orbán Viktor kapcsánVideó Szűcs András Nemzetközi gazdaság
Január 8.hétfő 12:17 Eurostat Az eurózónában is visszaesett a kiskereskedelem VG/MTI Nemzetközi gazdaság