autóipar Kemény összecsapásra készülnek a szakszervezetek a Volkswagen vezetésével Ha a vállalat nem áll el a gyárbezárásokról és elbocsátásokról szóló tervétől, több tízezer sztrájkoló dolgozó léphet sztrájkba.
monarchia Sokkal többe kerül a brit királyi család, mint bevallják A monarchiaellenesek átszámolták a költségeket. Videó
nagy-britannia Bevándorlás: a britek megnehezítik a külföldiek munkavállalását Pontozásos rendszert vezetnek be a bevándorlás visszafogására.
államalapítás Történelmi döntés: új állam jön létre Európában, ezt kell róla tudni – térkép Ami most történik, az túlzás nélkül korszakos jelentőségű. A bejelentett tervek szerint megalakul egy új állam, ami muszlim vezetés alatt áll majd, ezzel pedig létrejön az iszlám Vatikán. Videó
AfD Kerékkötő vagy a nemzeti érdekek védője? Mire lehet elég az AfD ereje? Ugyan kormányra nem került, mégis a mérleg nyelve lesz a radikális párt. Videó
19:12 vagyonosodás Magyarország Kelet-Európa növekedési bajnoka az Allianz globális vagyonosodási ranglistáján
08:02 félvezetők A csipipar és a mesterséges intelligencia felé fordulnak a közel-keleti olajmonarchiák
argentína Elon Musk célba vette Argentínát A gazdasági válsággal küzdő latin-amerikai országban szívesen látják a külföldi befektetőket, míg a Teslának jól jöhet a lítium. Videó
vagyonosodás Magyarország Kelet-Európa növekedési bajnoka az Allianz globális vagyonosodási ranglistáján A növekedés ráadásul viszonylag egyenletes volt minden régióban, Ázsiában és Észak-Amerikában például egyaránt 8 százalék feletti volt a bővülés mérteke. Videó
megújuló energiaforrás Még elkerülhető a klímakatasztrófa a befolyásos ügynökség szerint Elérhető a megújuló energiakapacitás megháromszorozása az évtized végéig. Videó
Moody's A hitelminősítő figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy bukhat A Moody’s szerint a bevándorlással kapcsolatos társadalmi kihívások továbbra is fennmaradnak, a szigorúbb szabályozás növelheti a munkaerőköltségeket. Videó
Oeconomus Ezért érdeke Magyarországnak a gazdasági semlegesség – íme a konkrét előnyök A gazdasági semlegesség csökkenti az ország sebezhetőségét – állítja az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány. Videó
Javier Milei A lakbérszabályozás eltörlése miatt virágzik az argentin ingatlanpiac Milei sokkterápiája elkezdett kifizetődni. Videó
Január 5.péntek 17:29 Kína Megkezdődött az egyik legnagyobb kínai vagyonkezelő csődeljárásaVideó Hornyák Szabolcs Nemzetközi gazdaság
Január 5.péntek 13:38 lng Hiába futott csúcsra az ázsiai import, az LNG-árak nem emelkedtek K. B. G. Nemzetközi gazdaság
Január 5.péntek 13:09 kötvénypiac Kötvénypiaci cunami jön az eurózónában, idegesek a piacok D. GY. Pénz- és tőkepiac
Január 5.péntek 12:10 fukusima Japán csak amerikai segítséget fogad el a földrengés utáni mentéshez M. Cs. Nemzetközi gazdaság
Január 5.péntek 12:01 előzetes felmérés Rossz hír érkezett az eurózónából, újra erősödött a pénzromlásVideó Nemes Tamás Nemzetközi gazdaság
Január 5.péntek 11:47 ukrán gabona Hiába önti a piacokra a gabonát, dagad Ukrajna külkereskedelmi hiánya K. B. G. Nemzetközi gazdaság
Január 5.péntek 11:02 Meloni Volodimir Zelenszkij hálás Giorgia Meloninak, aki a G7 csoport támogatásáról biztosította VG/MTI Nemzetközi gazdaság
Január 5.péntek 10:58 Németország Sokallják az árakat a németek, inkább fogukhoz verik a garast, és nem vásárolnak VG/MTI Nemzetközi gazdaság
Január 5.péntek 10:24 Ukrajna Ukrajna nehéz helyzetbe kerülhet, Washington már csökkentené a pénzügyi támogatást T. M. Nemzetközi gazdaság