kamatok Utat tört a Fed az MNB előtt: folytathatja a kamatvágásokat a jegybank Egy hónap szünet után folytatódhat a kamatvágás.
vasút Sebességteszt a Budapest-Belgrád vasútvonalon: óránkénti 200 kilométer a cél Óránként kétszáz kilométer a cél a vasútvonalon.
teszt BYD: átszúrták, törték, hajlították, hevítették az akkumulátort – ez lett az eredménye Magyar tűzoltókat látott vendégül a BYD. Videó
építészet Nagykovácsiban van az Év háza, mutatjuk a díjnyertes épületeket – fotók Félszáz épületet neveztek be a rangos versenyre idén. Félszáz épületet neveztek be a rangos versenyre idén.
árak Újra növekedésnek indultak a tejárak A termelők is többet kapnak a nyers tejért. A termelők is többet kapnak a nyers tejért.
bank OTP-leállás: ezek a szolgáltatások nem lesznek elérhetők Fejlesztés miatt nem lehet igénybe venni szolgáltatásokat. Fejlesztés miatt nem lehet igénybe venni szolgáltatásokat.
árvíz Elárasztotta a Duna a véneki nyaralókat, megközelíthetetlenek az ingatlanok A helyiek szerint 80-100 centit is emelkedhetett a víz csak egy nap alatt.
Ebben a városban már indul is a fűtésszezon Ahol még nem igénylik, a közös képviselő által aláírt dokumentum birtokában kikapcsolható a fűtés.
Még küzdenek a lángokkal a szolnoki telepen – videó Ezerötszáz bálát és ezer tonna papírhulladékot érint a tűz. Videó
okostelefon Digitális állampolgárság program: kiderült, mi van, ha elvész a mobiltelefon az összes adattalVideó
rezsi Az intézményi távhődíjaknál jön a csökkenés, nem a lakosságinál Nem fokozzák a rezsicsökkentést.
mezőgazdaság A víziszárnyasok fogyasztása javította a takarmánygyártás helyzetét De ezzel is csak szinten tudott maradni a tápmennyiség.
kötvények A Covid visszalő: lejár a járványkötvény, és az EU belemerül az adósságba Visszatérőben a rossz álom: Európa adóssághegyre telepszik.
lakossági értékpapír Állampapírból kevesebbet, több pénzt a profikhoz – így fektet be nyáron a lakosság
Németország Megrángathatják a forintot a jövő héten Mozgalmas hét elé nézünk, ami a magyar fizetőeszközre is rányomhatja a bélyegét.
antibiotikum rezisztencia Antibiotikum-rezisztencia: bakteriofágokkal küzdenek ellene Debrecenben Európában 400 ezer embert betegítenek meg szuperbaktériumok.
telekommunikáció A Yettel lemérte, hét-nyolc perc alatt lehet valakiből előfizető – ezt mondja a cég a mobilozás iskolai korlátozásáról
minimálbér Minimálbér 2025: körvonalazódik a megállapodás, megpecsételődhet a garantált bérminimum sorsa
öltözködés A pandémia elmúlt, az öltözködés maradt a kényelemnél – de hova tűnt a férfiak nyakkendője?
07:33 autó Félelem, rettegés, szorongás a magyar utakon – tapasztalataikról vallottak a tanuló autóvezetők
20:05 Rheinmetall Hungary Hadiipar: akkora gyáróriás épül Magyarországon, mintha Amerikában lennénk – fotók
17:48 fizetések Ezekben a szakmákban éri meg a leginkább dolgozni Magyarországon: öt területen is félmillió fölött a nettó fizetés
14:49 ingatlan Olcsó lakáshitel: most mindenkit az érdekel, érdemes-e kivárni az 5 százalékos kamatot – összeszedtük az érveket
autó Félelem, rettegés, szorongás a magyar utakon – tapasztalataikról vallottak a tanuló autóvezetőkVideó
Rheinmetall Hungary Hadiipar: akkora gyáróriás épül Magyarországon, mintha Amerikában lennénk – fotókVideó
Bruttó VG PODCAST24 perc GDP Robusztus lehet a fogyasztás növekedése 2025-benTörök ZoltánRaiffeisen Bank vezető elemzője
Óperencia VG PODCAST9 perc attrakció Harry Styles után újabb világsztár jön a budapesti Madame Tussauds viaszmúzeumbaÓhidi Zsuzsannaa Madame Tussauds Budapest operatív igazgatója
Bruttó VG PODCAST29 perc Németország Mi vár Magyarországra, ha a német gazdaság bajai egyáltalán nem oldódnak meg?Regős GáborGránit Alapkezelő, vezető közgazdász
Május 16.csütörtök 10:08 bolt Bolt: a filmipar, a reklám, a pénzügy és az informatika világából érkezik a legtöbb üzleti ügyfél Zováthi Domokos Magyar gazdaság
Május 16.csütörtök 6:01 elektromos autóipar Az iváncsai akkugyár drámájában a németek, a globális problémák és a technológia gyerekbetegségei is ott vannak Járdi Roland Magyar gazdaság
Május 16.csütörtök 6:01 100 leggazdagabb magyar Brutális gyarapodás: ugrásszerűen megnőtt a leggazdagabb magyarok vagyona VG Magyar gazdaság
Május 15.szerda 17:05 európai bizottság Magyar gazdaság: már Brüsszel is növekedésre számítVideó VG Magyar gazdaság
Május 15.szerda 12:09 gyerekvállalás Gyermekvállalás: a halogatásnak vannak kockázataiVideó Lengyel Gabriella Magyar gazdaság
Május 15.szerda 11:27 Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kellemetlen meglepetés: nem akármilyen húst rejtett a túlsúlyos furgon VG Magyar gazdaság
Május 15.szerda 10:44 lakáspiaci élénkülés A hitelek és a támogatások pörgették fel a hazai lakáspiacotVideó Gazsó Rita Magyar gazdaság
Május 15.szerda 10:30 rendelésállomány Az ipari beruházások megrendelői nem sürgették az építőipari kivitelezést VG Magyar gazdaság
Május 15.szerda 10:02 EBRD Jövőre a balti államokat is lepipálhatja egy fontos mutatóban a magyar gazdaság VG Magyar gazdaság
Május 15.szerda 9:56 GINOP Plusz Nagy Márton bejelentést tett: 30 év felettieket célzó támogatások indulnak el VG Magyar gazdaság
Május 15.szerda 8:59 MVI Brutálisan erős szezon, Fülöp-szigeteki vendégmunkások és 8-10 százalékos drágulás – ilyen lesz idén a balatoni nyár Járdi Roland Magyar gazdaság