büdzsé Kiderült, hogy miért lyukadt ki a költségvetés augusztusban Még mindig nagyon hiányoznak az áfabevételek a magyar költségvetésből, ez magyarázhatja, hogy miért hozta össze augusztusban minden idők egyik legnagyobb havi hiányát a magyar államháztartás.
kamatok Utat tört a Fed az MNB előtt: folytathatja a kamatvágásokat a jegybank Egy hónap szünet után folytatódhat a kamatvágás.
vasút Sebességteszt a Budapest-Belgrád vasútvonalon: óránkénti 200 kilométer a cél Óránként kétszáz kilométer a cél a vasútvonalon.
teszt BYD: átszúrták, törték, hajlították, hevítették az akkumulátort – ez lett az eredménye Magyar tűzoltókat látott vendégül a BYD. Videó VG
építészet Nagykovácsiban van az Év háza, mutatjuk a díjnyertes épületeket – fotók Félszáz épületet neveztek be a rangos versenyre idén. Félszáz épületet neveztek be a rangos versenyre idén.
árak Újra növekedésnek indultak a tejárak A termelők is többet kapnak a nyers tejért. A termelők is többet kapnak a nyers tejért.
árvíz Elárasztotta a Duna a véneki nyaralókat, megközelíthetetlenek az ingatlanok A helyiek szerint 80-100 centit is emelkedhetett a víz csak egy nap alatt.
Ebben a városban már indul is a fűtésszezon Ahol még nem igénylik, a közös képviselő által aláírt dokumentum birtokában kikapcsolható a fűtés.
Még küzdenek a lángokkal a szolnoki telepen – videó Ezerötszáz bálát és ezer tonna papírhulladékot érint a tűz. Videó
okostelefon Digitális állampolgárság program: kiderült, mi van, ha elvész a mobiltelefon az összes adattalVideó
bank OTP-leállás: ezek a szolgáltatások nem lesznek elérhetők Fejlesztés miatt nem lehet igénybe venni szolgáltatásokat.
rezsi Az intézményi távhődíjaknál jön a csökkenés, nem a lakosságinál Nem fokozzák a rezsicsökkentést.
kötvények A Covid visszalő: lejár a járványkötvény, és az EU belemerül az adósságba Visszatérőben a rossz álom: Európa adóssághegyre telepszik.
lakossági értékpapír Állampapírból kevesebbet, több pénzt a profikhoz – így fektet be nyáron a lakosság
Németország Megrángathatják a forintot a jövő héten Mozgalmas hét elé nézünk, ami a magyar fizetőeszközre is rányomhatja a bélyegét.
antibiotikum rezisztencia Antibiotikum-rezisztencia: bakteriofágokkal küzdenek ellene Debrecenben Európában 400 ezer embert betegítenek meg szuperbaktériumok.
telekommunikáció A Yettel lemérte, hét-nyolc perc alatt lehet valakiből előfizető – ezt mondja a cég a mobilozás iskolai korlátozásáról
minimálbér Minimálbér 2025: körvonalazódik a megállapodás, megpecsételődhet a garantált bérminimum sorsa
öltözködés A pandémia elmúlt, az öltözködés maradt a kényelemnél – de hova tűnt a férfiak nyakkendője?
07:33 autó Félelem, rettegés, szorongás a magyar utakon – tapasztalataikról vallottak a tanuló autóvezetők
20:05 Rheinmetall Hungary Hadiipar: akkora gyáróriás épül Magyarországon, mintha Amerikában lennénk – fotók
17:48 fizetések Ezekben a szakmákban éri meg a leginkább dolgozni Magyarországon: öt területen is félmillió fölött a nettó fizetés
14:49 ingatlan Olcsó lakáshitel: most mindenkit az érdekel, érdemes-e kivárni az 5 százalékos kamatot – összeszedtük az érveket
autó Félelem, rettegés, szorongás a magyar utakon – tapasztalataikról vallottak a tanuló autóvezetőkVideó
Bruttó VG PODCAST24 perc GDP Robusztus lehet a fogyasztás növekedése 2025-benTörök ZoltánRaiffeisen Bank vezető elemzője
Óperencia VG PODCAST9 perc attrakció Harry Styles után újabb világsztár jön a budapesti Madame Tussauds viaszmúzeumbaÓhidi Zsuzsannaa Madame Tussauds Budapest operatív igazgatója
Bruttó VG PODCAST29 perc Németország Mi vár Magyarországra, ha a német gazdaság bajai egyáltalán nem oldódnak meg?Regős GáborGránit Alapkezelő, vezető közgazdász
Május 15.szerda 8:59 MVI Brutálisan erős szezon, Fülöp-szigeteki vendégmunkások és 8-10 százalékos drágulás – ilyen lesz idén a balatoni nyár Járdi Roland Magyar gazdaság
Május 15.szerda 8:30 építőipar Magyar építőipar: lejtőn a termelés márciusban Gazsó Rita Magyar gazdaság
Május 15.szerda 8:30 gépi Csúfosan szerepelt a gépipar és a gépi berendezések gyártása B. H. L. Magyar gazdaság
Május 15.szerda 7:55 lakáshitel Lakáshitel Magyarországon: a negyveneseket lekörözték a harmincasok VG Magyar gazdaság
Május 14.kedd 21:40 cukorbetegség A cukorbetegség évekkel korábban jelezhet Lengyel Gabriella Magyar gazdaság
Május 14.kedd 18:59 elemző Az infláció még tartogathat meglepetéseket 2024-ben Gazsó Rita Magyar gazdaság
Május 14.kedd 18:20 svájc Magyarország olyat tett, amin egész Európa elámult – Svájc lehet a legszomorúbb az Orbán-kormány sikere miattVideó Hecker Flórián Magyar gazdaság
Május 14.kedd 16:32 baleset Elátkozott M1-es autópálya: kamionos baleset miatt megállították a forgalmat, több kilométeres a dugó Járdi Roland Magyar gazdaság
Május 14.kedd 15:57 béremelés Nem a béremelés az egyetlen út: a cégek is jól járnak az utalványokkal Zováthi Domokos Magyar gazdaság
Május 14.kedd 15:05 Nagy Márton Gyümölcsöző és jó az együttműködés a német cégekkel VG Magyar gazdaság
Május 14.kedd 14:39 Varga Mihály Varga Mihály: támogatjuk az Európai Unió nyugat-balkáni bővítését VG Magyar gazdaság
Május 14.kedd 14:25 Magyarország Nagy Márton: Magyarországon kapcsolódjon össze a keleti és nyugati tőke VG Magyar gazdaság