beruházás Feldman: az élelmiszer-feldolgozók már közel ötszázmilliárdra pályáztak De az állattartók és a kertészek projektjei is a „csőben vannak”.
felsőoktatás Trópusi fertőzések kutatása: késik az uniós pénz, de a Debreceni Egyetemnek van megoldása A kilenc milliárd forint késik, a tigrisszúnyog viszont már otthon van a Hortobágyon.
ingatlan Hatalmas siker a márciusi lakásbiztosítási kampány A lakásbiztosítások száma a felmondási lehetőség ellenére sem csökkent.
MNB Több tízmilliós bírsággal sújtott a jegybank egy befektetési szolgáltatót Az értékpapírt a befektetési szolgáltató tavaly július óta már nem forgalmazza ügyfeleinek. VG
GDP Öt ábrán mutatjuk, hogy miért áll robbanás előtt a magyar gazdaság A fő makromutatók alapján nem túlzó azt állítani, hogy ütemesebb tempóra kapcsolhat hamarosan a hazai GDP. Ezeket vettük sorba. A fő makromutatók alapján nem túlzó azt állítani, hogy ütemesebb tempóra kapcsolhat hamarosan a hazai GDP. Ezeket vettük sorba.
technológiai fejlesztés Magyarországon először használt, világszintű csúcstechnológiával épül az új tesztpálya Zalaegerszegen Európai gyártó cégek használják majd az új pályát. Európai gyártó cégek használják majd az új pályát.
céges buli Jön az év legvadabb időszaka, amikor a mentőkre is szükség lehet Mi kerül fejenként 40-50 ezerbe a karácsonyi céges buliban? Mi kerül fejenként 40-50 ezerbe a karácsonyi céges buliban?
technológiai fejlesztés Magyarországon először használt, világszintű csúcstechnológiával épül az új tesztpálya Zalaegerszegen Európai gyártó cégek használják majd az új pályát.
Nettó fizetések: Budapest egy medencehosszal vezet, de két komoly kihívója is akadt a vármegyék között Budapesten a legmagasabb, 512 ezer forint az átlagkereset, ugyanakkor a főváros a bérek növekedésében közel sincs az élmezőnyhöz.
Megbénulhat a salgótarjáni tömegközlekedés – senki sem működtetné az autóbuszokat A salgótarjáni közgyűlés egyhangúlag döntött.
magyar gazdaság Orbán Viktor gazdasági akcióterve: a növekedés a tét – ezek az ütőkártyák a kormány kezében Rég nem látott pocsék nemzetközi környezetben kell megugrani a 3-5 százalékos gazdasági növekedést jövőre Magyarországon. Ezt a kormányzat konkrét lépésekkel kívánja elérni, amelyek közül még nem mindegyik ismert, de több elem koncepciója is már nyilvánosságot kapott.
versenyképesség Gazdasági semlegesség: Magyarország bárkivel kész kereskedni A gazdaságilag semleges Magyarország a sikeres Magyarország.
befektetés Állampapír: most kell megrohanni az értékesítési pontokat, mielőtt megvágják a kamatokat Októbertől mérséklik a kamatokat.
Németország Megrángathatják a forintot a jövő héten Mozgalmas hét elé nézünk, ami a magyar fizetőeszközre is rányomhatja a bélyegét.
forint árfolyam Átszakította a 400-as lélektani határt a forint, másfél éve nem volt ennyire gyenge a devizánk
hulladékudvar Mobil hulladékgyűjtő flották járják hamarosan az országot Ahol kell, heti 48 óránál is hosszabb lesz a nyitva tartás.
pénzforgalom „Olyan fejlődésen mehet át egy év alatt az új, hazai fizetési ökoszisztéma, amekkorához a bankkártyáknak még egy évtized kellett”
12:39 felsőoktatás Trópusi fertőzések kutatása: késik az uniós pénz, de a Debreceni Egyetemnek van megoldása
21:00 technológiai fejlesztés Magyarországon először használt, világszintű csúcstechnológiával épül az új tesztpálya Zalaegerszegen
17:20 magyar gazdaság Orbán Viktor gazdasági akcióterve: a növekedés a tét – ezek az ütőkártyák a kormány kezében
12:17 Dunaferr Dunaferr-dráma: csőd szélén a Liberty Steel, több ezer munkavállaló sorsa a tét, a kormány kész beavatkozni
Dunaferr Dunaferr-dráma: csőd szélén a Liberty Steel, több ezer munkavállaló sorsa a tét, a kormány kész beavatkozni
Bruttó VG PODCAST28 perc munkaerőpiac Az erőltetett minimálbér-emelés szüntetheti meg a garantált bérminimumotPerlusz Lászlóa Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára
Bruttó VG PODCAST24 perc GDP Robusztus lehet a fogyasztás növekedése 2025-benTörök ZoltánRaiffeisen Bank vezető elemzője
Óperencia VG PODCAST9 perc attrakció Harry Styles után újabb világsztár jön a budapesti Madame Tussauds viaszmúzeumbaÓhidi Zsuzsannaa Madame Tussauds Budapest operatív igazgatója
Augusztus 17.csütörtök 11:08 Magyar Nemzeti Bank Egy gépjármű-bérbeadással foglalkozó cégre csapott le a jegybank VG/MTI Magyar gazdaság
Augusztus 17.csütörtök 10:46 Hubai Imre Csaba Két hónap alatt több mint száz alkalommal vetették be a Jégert Dénes Zoltán Magyar gazdaság
Augusztus 17.csütörtök 9:27 Gazdaságfejlesztési Minisztérium Augusztustól visszatérhet a reálbér-növekedés a szaktárca szerint VG Magyar gazdaság
Augusztus 17.csütörtök 9:16 Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Az Ukrajnából beáramló baromfihús és tojás veszélyezteti az uniós termelést Dénes Zoltán Magyar gazdaság
Augusztus 17.csütörtök 9:08 áruházlánc Piros pont a Tescónak: a GVH szinte minden elvárásának megfelelt P. A. R. Magyar gazdaság
Augusztus 16.szerda 20:13 diák Kiszorulnak a diákbérlők a belvárosból, egyre többen költöznek Budapest külső kerületeibe Sándor Tünde Ingatlan
Augusztus 16.szerda 19:47 SZÉP Kártya Akár az iskolai étkezés befizetésére is használható a SZÉP-kártya Tóth Balázs Magyar gazdaság
Augusztus 16.szerda 16:51 számlázás Rápirít a taxisokra a főváros, jön a fokozott ellenőrzés VG/MTI Magyar gazdaság
Augusztus 16.szerda 15:14 atlétikai vb Atlétikai vb: ellepik Budapestet a külföldiek, dörzsölhetik a tenyerüket a fővárosi szálláshely-szolgáltatók S. T. Turizmus
Augusztus 16.szerda 14:29 Parragh László Parragh László a recesszióról: egy alkalmazkodási szakasz, amelyre túlfűtött gazdaságban szükség van Járdi Roland Magyar gazdaság
Augusztus 16.szerda 14:15 digitális tananyag Rövidesen indul a roham a digitális tanszerekért H. É. Magyar gazdaság
Augusztus 16.szerda 14:09 ár Lelassult a lakáspiac, a panelek eladási ideje nőtt a legnagyobb mértékben S. T. Ingatlan