módosítás Betömték Pakson az iparűzési adó elvonása miatt keletkezett lyukat A város 1,388 millárd forinttal kevesebből gazdálkodhat.
Agrárminisztérium Az agrártárca megelégelte a pánikkeltést a szennyezett kukorica kapcsán Feldman szerint a feszültségkeltéssel nem lesz feloldva az ukrán árukra kivetett importtilalom. Videó
újlakás-piac Lélektani határ fölé értek az újlakás-árak, a telkek sem igazán kelendők most A bőven egymillió forint felett járó négyzetméterárak miatt szerény a kereslet. Videó
vasút Akcióterv a gyakorlatban: a MÁV közel 20 milliárd forintot költ a pályák fejlesztésére Mintegy 27 kilométernyi pályaszakasz újulhat meg december elejéig. Videó VG
aflatoxin Gabonapiac: a lisztáremelés átment, a toxinos kukoricát még mindenki emészti Kukoricagondok miatt nőhet a búza termőterülete. Kukoricagondok miatt nőhet a búza termőterülete.
Partnerség Együttműködik az MBH Bank és a Bank of China Nemzetközi kapcsolatait erősítette meg az egyik legnagyobb hazai bank. Nemzetközi kapcsolatait erősítette meg az egyik legnagyobb hazai bank.
karrier Hat perc után mondott fel egy magyar dolgozó – ez volt az indok Máshol egy perc is elég a jelentkezéshez. Máshol egy perc is elég a jelentkezéshez.
Salgótarján Megbénulhat a salgótarjáni tömegközlekedés – senki sem működtetné az autóbuszokat A salgótarjáni közgyűlés egyhangúlag döntött.
Elárasztotta a Duna a véneki nyaralókat, megközelíthetetlenek az ingatlanok A helyiek szerint 80-100 centit is emelkedhetett a víz csak egy nap alatt.
Ebben a városban már indul is a fűtésszezon Ahol még nem igénylik, a közös képviselő által aláírt dokumentum birtokában kikapcsolható a fűtés.
halgazdálkodás Mentőövet dobnak a halgazdálkodóknak – Hárommilliárd forintra lehet pályázni Hektáronként évi negyvenezer forint lehet a támogatás.
önkormányzat A kormányhivatalok alá rendelik a jegyzőket? – megszólalt Navracsics Tibor Szokatlan kezdéssel nyitott Gödöllőn a miniszter.
befektetés Állampapír: most kell megrohanni az értékesítési pontokat, mielőtt megvágják a kamatokat Októbertől mérséklik a kamatokat.
Németország Megrángathatják a forintot a jövő héten Mozgalmas hét elé nézünk, ami a magyar fizetőeszközre is rányomhatja a bélyegét.
e-kereskedelem Először kínálna Európában szuperalkalmazást a Viber, magyar start-up partnere is van Az Ázsiában sikeres modell Európát még nem hódította meg.
telekommunikáció A Yettel lemérte, hét-nyolc perc alatt lehet valakiből előfizető – ezt mondja a cég a mobilozás iskolai korlátozásáról
minimálbér Minimálbér 2025: körvonalazódik a megállapodás, megpecsételődhet a garantált bérminimum sorsa
12:51 együttműködés Eddig több mint 35 ezer ember támogatásához járult hozzá az MBH Bank Tudatos segítség programja
18:20 Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár Eurómilliók a Bálnában: megnyílt a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár
16:59 versenyképesség Orbán Balázs: ha Magyarország versenyképes akar maradni, az EU-tól független utakon kell járnia
együttműködés Eddig több mint 35 ezer ember támogatásához járult hozzá az MBH Bank Tudatos segítség programja
Bruttó VG PODCAST28 perc munkaerőpiac Az erőltetett minimálbér-emelés szüntetheti meg a garantált bérminimumotPerlusz Lászlóa Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára
Bruttó VG PODCAST24 perc GDP Robusztus lehet a fogyasztás növekedése 2025-benTörök ZoltánRaiffeisen Bank vezető elemzője
Óperencia VG PODCAST9 perc attrakció Harry Styles után újabb világsztár jön a budapesti Madame Tussauds viaszmúzeumbaÓhidi Zsuzsannaa Madame Tussauds Budapest operatív igazgatója
Február 27.kedd 14:03 alapkamat Itt a meglepetés: gyorsított a kamatcsökkentések tempóján az MNB Járdi Roland Magyar gazdaság
Február 27.kedd 13:55 Ganz Belehúz a Ganz: sokmilliárdos gyárfejlesztésbe kezd, és tripla bevételt céloz S. T. Magyar gazdaság
Február 27.kedd 11:45 autómegosztás Autómegosztás: a fővárosi agglomerációban és a külvárosban terjeszkedik a GreenGo VG/MTI Magyar gazdaság
Február 27.kedd 10:31 kapcsolat Élettárs és gyerek is pórul járhat, ha nem jó a végrendelet – egyre többen fordulnak közjegyzőhöz S. T. Magyar gazdaság
Február 27.kedd 9:29 Regio Játék Barbie-babákra és Legokra vágyik a legtöbb magyar gyerek S. T. Magyar gazdaság
Február 27.kedd 9:13 munkaerőpiac Belső tartalékokból is elérhető az ötmillió foglalkoztatott Magyarországon - PodcastVideóPodcast Járdi Roland Magyar gazdaság VG PODCAST4 perc
Február 27.kedd 8:03 pocok Nagy a baj a búzatáblákban: a termés kétharmadát is elpusztíthatja a pocokinvázió Kelemen Zoltán Agrár
Február 27.kedd 6:02 Pénzügyminisztérium Korai temetni a költségvetést, de az eredeti hiánypályát így is kidobhatja a kormány Járdi Roland Magyar gazdaság
Február 27.kedd 5:48 hitelpiac Durván megugrott a személyi kölcsönt igénylők száma Barát Mihály Tamás Magyar gazdaság
Február 26.hétfő 20:16 környezeti Sok cégnek környezetvédelmi felelősségbiztosítást kell kötnie Horváth Éva Magyar gazdaság
Február 26.hétfő 19:03 Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi miniszter: most jó katonának lenni VG/MTI Magyar gazdaság
Február 26.hétfő 18:23 település Szó szerint úsznak az adóbevételekben a legnagyobb magyar városok Járdi Roland Magyar gazdaság